tesztek
kapcsolatok
szakirodalom

Az elbeszélés mód alapelemei: vágás, folyamatosság, ismétlődés, pásztázás, beállítás és ellenbeállitás, jelent és időrend, nézőpontváltás és narráció. Az elbeszélés fő elvei: időrendi felépítés, cselekményszálak összefűzése, a konfliktus. Expozíció, jelenet , befejezés. Jelenet az elbeszélés dramaturgiai alapegysége, lehet leíró (passzázs) epizód vagy fordulat - beállításokból áll.

Időrend: az események egyidejűsége és egymásutánja (oksági kapcsolat). A film problémája, az egyidejűség érzékeltetése. Az események sora nem a történet sorrendje. A cselekmény szálai, a párhuzamos szerkesztés: két vagy több egymástól független történet egybefonása, nem feltétlenül egy történet - a keretes elbeszélés. Probléma megoldó lineáris, logikai szerkezetű és leíró (körkörös, felismerő, de nem megoldó) és a nyitott (spirális) elbeszélés. A képsorok lineáris, punktuális, szeriális szervezése.

Filmműfajok konfliktus, cselekménytörténete (ideje, helye) a cselekménybeli események jellege alapján.

A film - a képek révén- nem elbeszél, hanem ábrázol. A filmben nem elbeszélik, hanem előadják a cselekményt. Ennyiben köze van a színházhoz is, mivel narratív technikája drámai szerkezetű, bár a film elbeszélő jellegű.

A színházi előadás rögzített, gyakran stilizált térben játszódik, ahol az információ a szereplők révén jut el a nézőhöz, a filmben a kamera, a rendező által. A kamera nézőpont váltásai nemcsak azt jelzik, hogy kinek a szemével nézzük a történteket, de ez részben korlátozza, elveszi a szereplők cselekményalakítási lehetőségét, (s korlátozhatja a néző tudását, információját.) A film a (drámai) cselekményt a leírással kombinálja: a filmnarráció az epika és a dráma között helyezkedik el, e két forma sajátosságait ötvözi . A film a történetmesélés minőségileg új formáját alakította ki. A cselekmény egy eseménysor utánzása, amelyben az okozati kapcsolat az időbeli egymásutániságban (eleje, közepe, vége) elbeszélésben jelenik meg. Az elbeszélésben az időrendi elemek - mi történt ? - és a motivációs elemek - miért történt ? - ötvöződnek. A motivációs elemek olyan események, amelyek a szereplők jellemzésére, a cselekményvilág leírására szolgálnak, nincs közvetlen hatásuk a cselekmény kimenetére, csak epizódok, követik a fordulatokat, alkalmat adnak a következtetések levonására.

A film nem képes egyértelmű időrendi és okozati összefüggést teremteni csak direkt nyelvi eszközökkel. A film ugyanis nem tudja az egyidejűséget bemutatni. A helyes időrend érzékelésére a narráció az elbeszélés eszközét használja fel. A filmelbeszélés arról, szól, hogyan válik érthetővé a történet. Mit, mikor és hogyan mutat meg a történetből , - és mit fed el abból. Mit mikor és hogyan indokol, -motivál-, és milyen sémákat használ a történet felépítésétnél. Az elvont sémák a konkrét tartalomban elevenednek meg. Ilyen sémák a western film, a detektív, a police film. A filmelbeszélés gyakran meglehetősen sematikus, de sokszor nehéz sémákba foglalni. Az elbeszélés sémák felbonthatók szerkezeti egységekre: fordulattípusokra, eseményekre, szerepekre, jelenetekre: expozícióra, befejezésre, amelyek a történetformálás sematikus elemei, amelyek a megértéshez szükségesek. Ezek részei a műfaji elbeszélő sémáknak. Ezt tárgyaljja Király Jenő Mágikus mozi c. könyve (Korona K.).

A film mikroszerkezetének a jelenet az alapegysége, - hasonlítható a színpadéhoz. Ezekben elemi szituációkat látunk, amelyekben a szereplők, „helyzetbe”, kapcsolatba kerülnek egymással, megnyilvánulnak, jellegzetes tevékenységüket végzik. A jelenetnek is van expozíciója, kibontakozása és lezárása, de az -elbeszélés végéhez képest- a feszültség tartását, fokozását szolgálja, a megoldás után újabb problémát exponálva, teremtve. A jelenet beállítás(ok)ból áll: beállításból, ellenbeállításból - éppúgy mint a párbeszédeknél - vagy lehet leíró passzázs, epizód, fordulat. A beállítás a filmelbeszélés alapegysége, de ezt az egységet (hosszát) nehéz meghatározni. (A Jancsó filmekben 1 beállítás több jelenetet is tartalmaz.)

A film makroszerkezete -mint a jelenet- is felbontható három részre: expozícióra, kibontakozásra, befejezésre.

Az expozíció tartalmazza a legfontosabb alapinformációkat a cselekményről: hol és milyen műfajban játszódik, kik a szereplők. Vannak expozíció nélküli filmek amelyek rögtön a történet közepébe vágnak, az alapinformációk csak később derülnek ki. Itt a cselekmény eleje nem a film kezdete. (Az expozíció nem időrendileg helyezhető el, hanem alapként.) A befejezés is elkülönült szerkezeti elem, ahol elvben helyreáll a kezdeti egyensúly, de nem minden esetben. Ilyenkor a néző fejezi be a történetet. A film ugyan nem érhet véget a dramaturgiai nyugvópont előtt - a néző megnyugtató befejezést vár- a nyitott, kétértelmű befejezések egy új történet kezdetét hordják magukban. A cselekmény lezárásával a film során megismert folyamatok eljutnak a következtetéshez, bár ezek nem végérvényesek, de a logika szerint csak ismétlésük következne, vagy új történet (vagy új szabályok bevezetése- erre épülnek a sorozatok.) A logikai vég nem esik egybe a kronológiaival: vagy megoldódik a probléma vagy nem, de a kiinduló helyzet nem áll(hat) újra elő. Az expozíció és a befejezés között helyezkedik el a cselekmény.

A cselekmény legáltalánosabb szerkezete - Propp alapján - így vázolható:

A hős felismeri a kiinduló egyensúlyi helyzet megváltozását.
Alkalmazkodik az új helyzethez, tervezi a probléma megoldását.
Kísérlet a terv végrehajtására.
Ez vagy sikerül, vagy nem.

E szerkezetnek létezik teljes, bővebb ill. csonka formája, ami nem csonkulhat a történet felismerhetetlenségéig. A szerkezeti elemeket a fordulatok tagolják, általuk tagolódik a cselekményben ábrázolt idő. Kronológiai elem, ami a cselekmény kibontakozásának érzelmi töltésével, a drámai feszültséggel van kapcsolatban. A megoldás, a befejezés azonban nem jelent mindig happy end-et, mint a mesében. (Gyakran előfordul, hogy nem a hős, hanem ellenfele győz, vagy a befejezés nem jelent lezárást, feszültségfeloldást.)

A mese-modell mellett találkozni másik változattal: amikor az események akció-reakciók, ok-okozati összefüggés alapján történnek. Előrevitelükben a szereplők bizonyos feladatokat, funkciókat töltenek be, nem annyira jellemük, személyiségjegyeik, hanem szerkezeti szerepük alapján. Ez alapján viszik előre a cselekményt – különböző módokon.

·         Feladat (kutatás), amit a hős hajt végre, többnyire - társadalmi – norma sértő módon.

·         Adott helyzetben; magával a szereppel szembeni kihívás jelent konfliktust a szereplőnek. Aminek következménye lehet a

·         Személyiségváltozás. Ekkor a hős önmagát keresi és ennek során a (kül) világhoz fűződő viszonya is megváltozik.

A szerepek alapján megkülönböztetjük: a hőst – aki keres – , a segítőt – aki támogatja – , ellenfelét – aki hátráltatja, akadályozza, mert esetleg érdekelt annak megszerzésében, amit a hős keres és el akar juttatni a “címzetthez”.

Ez a séma – karakter-esemény modell – hasonlít a varázsmese típushoz, amiben cél egy személy, tárgy, információ megszerzése, aki értékkel, különleges tulajdonságokkal bír. (E modell "lefordítható" a kommunikáció alapsémájára.)

A filmművészet törvényszerűsége, a rendezés, a vágás szabályai alapján létrehozni a Tér-idő összefüggő érzetét a nézőben, érzékelje a cselekmény jelenlétét. A film cselekményvilága létre (kell) hozza a Tér-idő egységét, amiben a néző felfogja a történet egységét. A cselekményvilág az összefüggő Tér-idő intervallumban látható és kikövetkeztethető események meghatározott logika szerinti lefolyása. Ezeket nemcsak oksági (kauzális) láncolat foghatja össze, hanem olyan sajátos törvények is, amelyek esetleg másutt nem működnek, mint az (állat)mesékben, nem valós világban. (Csillagok háborúja) Hihetőségük nem azon múlik, hogy megegyeznek a tapasztalt világgal, hanem a filmben következetes egyértelműséggel működik-e a cselekmény, még ha fantasztikus is.

A film cselekményvilága meghatározza a Tér folyamatosságát, kontinuitását a terek érintkezésével, és egy összefüggő Időintervallumot. A történet folyamatossága ezen belül/kívül az elbeszélés ismétlődésében is megjelenik. Az expozícióból valaminek ismétlődnie kell ahhoz, hogy a Tér-idő folyamat érzékelhető legyen. A nézőt főleg a szereplők vezetik jelenetről jelenetre, egyik helyszínről a másikra: figyelme rájuk, a cselekmény mozgatóira irányul. Az alakok állandósága azonban nem mindig feltétele a Tér-idő folyamatosságnak. A kontinuitás érzést formálhatja a kamera, a térszerkezet kialakítása, a kiinduló beállítás, majd a pásztázás ill. a totálkép. A képvezetésben a -cselekményelem - ismétlés, segíti a megértést: minél több a redundancia, annál érthetőbb a film.