A képmélység eltûnése

Oka: a pankromatikus filmszalag és – a hozzá kapcsolódó – izzólámpa bevezetése a filmgyártásban, amivel jobban lehetett reprodukálni az árnyalatokat. Ezért meg kellett növelni az objektívet, csökkenteni a fókuszba esõ területet. A döntõ ok a látvány valószerûségének új elgondolása, amiben nem a tér mélysége játszik szerepet, mint inkább a tónusok.

Borisz Eichenbau: A filmstilisztika problémái

A filmben meg kell különböztetni a pozitívot (a filmszalagot) és a vetítővásznon megjelenő kivetítését. A pozitív felosztása teljesen mechanikus. I/52 méter magasságú négyszögekből (filmképekből) áll. Ezek a képek önmagukban véve a természetben folyamatosan és osztatlanul lezajló, egyetlen mozgás legkisebb részei. Ez mechanikus és ebben az értelemben absztrakt (a vásznon nem érzékelhető) felosztás, nem tagolás: technikai alapja a filmnek, amely csak ezen belül létezhet.

Mint minden művészet, a film is valamilyen specifikusan rá jellemző, mesterségesen megalkotott, feltételes, jellegére nézve másodlagos valóság alapjain fejlődik ki, amely a valóság nyersanyaggá való átalakításának a terméke. Az absztrakt részecskékre (filmképekre) mesterségesen felosztott mozgás a néző szeme előtt újra összeáll, de sajátos, a film szabályainak megfelelő módon. A film maga specifikus, másodlagos valóságában lappangó két lehetőség alapján keletkezett: az egyik technikai (a kamera természete), a másik pszichofiziológiai (az emberi észlelés természete). Az első felosztja és megszakítja, ami a valóságban megszakíthatatlan; a másik újra a folyamatos mozgás látszatát kölcsönzi az egyes képek mozdulatlan egymásutánjának.