| KAPCSOLATOK 6. |
| gazdaság, technológia |
Már korábban felfedezték, de a filmgyártó monopóliumok közötti konkurrencia harc miatt csak 1928-tól használják. A Warner céget - a Paramount-tal, a Loew-el szemben – támogató bankárok döntése teszi lehetővé a megegyezést a Western Electric-el az eljárás átengedéséről: 300m után 500 dollár, +részesedés a nyereségből. E rendszert alkalmazva a Warner – óriási beruházások árán – lehetőséget szerez a konkurrencia kiszorítására. Ez (is) példázza, hogy a filmtechnológia a gazdaság függvénye.
A hangreprodukcióban két – konkurens
– elképzelés érvényesült:
A perspektíva elve szerint a hangforrás és a kamera távolsága alapján
differenciálták a hangerőt a 30-as évek első felében, részben a rádió
hatására. Majd felülkerekedett az érthetõség elve, ami szerint
minden hangot egyformán, azonos intenzitással kell érzékeltetni. A hangfelvétel
technikája ehhez alkalmazkodott. Az olasz neorealizmus és a francia újhullám
pedig az élet direkt hangját tartotta fontosnak, dialógusai az esetlegességet
az ellesett, rögtönzött formában fejezték ki.