Erwin Panofsky: A mozgókép stílusa és közege

Lukács György: Gondolatok a mozi esztétikájáról

Paul Virillo: Az eltűnés esztétikája

PLATÓN: AZ ÁLLAM - HETEDIK KÖNYV - BARLANGHASONLAT

Erwin Panofsky: A mozgókép stílusa és közege

…Így hát kezdetben voltak a közvetlen mozgásfelvételek, amikor mindegy volt, hogy mi mozog: ezek a mi “dokumentumfilmjeink” történelem előtti ősei; s nem sokkal később megjelentek a korai narratív filmek: ezek pedig a “játékfilmek” történelem előtti ősei. A narratív elem utáni erős vágyat nem tudták másként kielégíteni, csak ha a régebbi művészetekhez fordultak kölcsönért; és az ember azt várná, azt gondolná, hogy a színháztól kölcsönöztek, hiszen látszólag a színdarab a narratív film genus proximuma, amennyiben voltaképpen olyan történet, melyet mozgó személyek adnak elő. A valóságban azonban a színpadi előadások utánzása csak aránylag késői és teljesen meghiúsult fejlemény volt. Kezdetben egészen más történt. Ahelyett, hogy a már bizonyos mennyiségű mozgást alkalmazó színházi előadást utánozták volna, a korai filmek inkább az eredetileg mozdulatlan műalkotásokat egészítették ki mozgással, és így a káprázatos technikai találmány ki tudta vívni a saját, külön diadalát, nem kellett ráerőszakolnia magát a magasabb kultúra szférájára. Az élõ nyelv, melynek mindig igaza van, jóváhagyta ezt a finom különbséget, amikor inkább “mozgóképrõl” vagy egyszerûen “képsorról” beszél, és nem fogadja el a nagyigényû és alapvetõen hibás “vetített színdarab” kifejezést.

A legkorábbi filmekben megelevenített mozdulatlan alkotások valóban képek voltak: rossz XIX. századi festmények és levelezõlapok (vagy viaszbábok Madame Tussaud modorában), amelyeket a tréfás képsorok – nagyon fontos elem a filmmûvészet gyökerei szempontjából –, valamint népszerû dalok, ponyvamagazinok és olcsó ponyvaregények tartalma egészített ki; az ilyen õsöktõl származó filmek pedig közvetlenül és igen erõsen vonzották a népmûvész-mentalitást. Elõször is bizonyos primitív igazságérzetet és tisztességérzést elégítettek ki – amikor is az erény és az ügyesség elnyeri jutalmát, a bûn és a lustaság pedig büntetését; másodszor a tiszta szentimentalizmust – amikor is “egy kifundált szerelmi bonyodalom keskeny patakocskája kanyarokon keresztül” veszi útját, vagy amikor az Atya, a drága jó atya hazatér a kocsmából, és diftériás gyermekét haldokolva találja; harmadszor kielégítették a vérontás és a kegyetlenség õsi ösztönét – amikor például Andreas Hofer szembenéz a kivégzõosztaggal; vagy amikor (egy 1983-94-es filmben) a skótok királynõjének, Máriának szemünk láttára porba hull a feje; negyedszer kielégítettek bizonyos enyhe pornográf hajlamot (nagyon szívesen emlékszem vissza egy francia filmre, a századforduló tájáról, amelyben egy látszólag erõsen, de valójában nem nagyon gömbölyded, valamint egy látszólag karcsú, de valójában nem is karcsú hölgyet mutattak, amint fürdõruhába öltöznek; becsületes, nyílt malacság volt ez, sokkal kevésbé kifogásolható, mint a mûsorról most levett Betty Boop-filmek vagy – sajnos ezt kell mondanom – a legújabb Walt Disney-produkciók némelyike); és végül kielégítették azt a durva humorérzéket, melyet úgy lehet szemléletesen leírni, hogy a bohózatokban a szereplõk “laposra verik” egymást, mellesleg tápot adván a szadista vagy pornográf ösztönnek, esetleg mind a kettõnek. Gyakran pedig egyszerre tettek eleget ezek a filmek valamennyi igénynek.
1947

PANOFSKY, Erwin: A mozgókép stílusa és közege In: A film és a többi mûvészet. Bp., 1977. Gondolat. 151-177.p.

Lukács György: Gondolatok a mozi esztétikájáról

…E “jelenlét” hiánya a “mozi” lényegi ismertetõjegye. Nem azért mert a filmek tökéletlenek, nem azért, mert az alakoknak ma még némán kell mozogniok, hanem azért, mert az alakok csupán emberek mozgásai és tettei, de nem emberek. Ez nem hiányossága a “mozinak”, ez határa;…

…A “mozi” világa háttér és perspektíva nélküli élet, súlyok és kvalitások különbsége nélkül. Mert csak a jelenlevõség ad a dolgoknak sorsot és súlyt, fényt és könnyedséget: a mozi mérték és rend, lényeg és érték nélküli élet; lélek nélküli élet, tiszta felszínbõl.

…az összekapcsolódás alaptörvénye a színpad és színjátszás számára a kérlelhetetlen szükségszerûség, a “mozi” számára pedig a semmi által nem korlátozott lehetõség. Az egyes mozzanatok, melyeknek egymásba folyását a “mozi”-jelenetek idõbeli sorrendje hozza létre, csak azáltal kapcsolódnak egymáshoz, hogy közvetlenül és átmenet nélkül egymásra következnek. Nincs semmiféle kauzalitás, ami õket egymáshoz kapcsolná; vagy, pontosabban: kauzalitásukat semmi tartalmi jelleg nem gátolja vagy köti. “Minden lehetséges”: ez a “mozi” világnézete, és mivel technikája minden egyes pillanatban a pillanat abszolút (bárha csak empirikus) valóságát fejezi ki, megszûnik a “lehetõségnek” mint a “valósággal” szembeszegezett kategóriák egyikének érvénye; a két kategória egyenlõ lesz egymással, azonossággá lesznek. “Minden igaz és valóságos, minden egyformán igaz és egyformán valóságos”: ezt tanítják a “mozi” képsorai.

Így a “moziban” egy új, homogén és harmonikus, egységes és változatos világ keletkezik, melynek a költészet és az élet világaiban körülbelül a mese és az álom felel meg:…

…A “mozi” puszta cselekvéseket ábrázol, e cselekvések okát és értelmét azonban nem, alakjainak csupán mozdulataik vannak, de nincsen lelkük, és ami velük megtörténik, az pusztán esemény, de nem sors. Ezért – és csupán látszólag a technika mai, nem tökéletes volta miatt – némák a “mozi” jelenetei:…

…A modern technika minden nagy mûvészet számára közömbös vívmányai itt fantasztikusan és poétikus módon megkapóan fognak hatni. Elõször a “moziban” vált – hogy csak egy példát hozzunk – az automobil poétikussá, teszem azt, száguldó autók üldözésének romantikus feszültségében. Így kap itt vaskos humort és õsi erõtõl duzzadó költészetet az utca és a piac közönséges kavargása;…

…A “mozi” természethûsége azonban nem kötõdik a mi valóságunkhoz.

…A “mozi” itt végre tudja hajtani a világos elválasztást: megvan benne az a képesség, hogy mindent, ami a szórakozás kategóriájába tartozik és amit érzékelhetõvé lehet tenni, hatékonyabban és mégis finomabban formáljon meg; mint azt a szószék-színpad teheti.

LUKÁCS, György: Gondolatok a mozi esztétikájáról. In: Lukács György: Ifjúkori mûvek. Bp., 1977. Magvetõ. 882 p.

Paul Virillo: Az eltûnés esztétikája

…A visszafordítható kronofotográfia, vagyis a filmmûvészet, a vizuális érzékelõszerveink mûködésére rákényszerített illúzió (Alfred Fessard) tehát kezdettõl fogva ingadozik a tartós, fény keltette benyomások elõállítása és a puszta elbûvölés között…

” … Méliès nagyon korán megértette, hogy a filmmûvészet nem egy hetedik mûvészet, hanem olyan mûvészet, amely az összes többit felhasználja: a rajzot, a festészetet, az építészetet, a zenét, de még gépészeti, elektrotechnikai stb. munkát is igénybe vesz. A filmmûvészet felfogható olyan végeredményként, amelyben összeolvadnak és eltûnnek az uralkodó filozófiák és mûvészetek, ez az elsõ eset, melyben az emberi lélek összekeveredik a motorlélek nyelveivel.

Paul Virillo: Az eltûnés esztétikája (Balassi Kiadó, Budapest 1992)