6. A (pár)beszéd

KAPCSOLATOK 6.

környezet

Jean Giraudoux: Színház és film
Kovács András: "Nehéz emberek"  
Kovács András "Falak"

 

 

Jean Giraudoux: Színház és film

 …Azokban az országokban, ahol az ópium nem terjedt el, mindez a testi jó érzés és ernyedtség közti átmeneti állapot intézményes bevezetését követelte, hogy az agy játéka megszabadulhasson szokásos kötelezettségeitől, és a csapongás válhasson az egyetlen törvénnyé. Megkaptuk – a film az. A mozit tulajdonképpen egyetlen fajta embernek találták ki, annak, aki nem álmodik; de a többiek kihasználhatják az alkalmat, hogy bennszülöttekkel és élettel töltsék meg ezt a tevékenység és féléber állapot közti senki földjét, ahová csak ritkán téved egy-egy nomád. A civilizáció, amely az embert minden lény közül egyedül úrrá tette a szerelem fölött, most azt is lehetővé teszi, hogy az ember álmainak urává váljék. A film nem az emberiség munkáját és ambícióit táplálja, mint a színház, hanem lemondásait és alakoskodását. Az ítélkezéshez való jog, a józan észről, a szabadságról, a logikáról kiállított bizonyítvány, amelyet a színházba bemenet megvásárolunk, a mozi ajtajában elismervénnyé változik, hogy feloldozzon minket és minden állatot, növényt és ásványt a teremtéssel szembeni, szerződésben rögzített kötelezettségek alól. A film problémája nem az, hogy élő, színes testekkel népesítse be a vászonra vetített kitalálásokat, hanem éppen ellenkezőleg  az, hogy csapongást leheljen finom, laza szövésű, átlátszatlan árnyakba. A néző leginkább arra tart igényt, hogy a film szereplői önmagukhoz legyenek következetesek, vagyis hogy elszakadjanak az ő észjárásától és korlátaitól. A film tehát nem annyira a külsőleges fantasztikum és hányattatások bőségében talál magára, sokkal inkább egy képzeletgazdag és rugalmasan alakítható élet előállításában
1942.

GIRADOUX, Jean: Színház és film. In: A film és a többi művészet. Bp., 1977. Gondolat. 310-316.

 

 

 

Kovács András: "Nehéz emberek"  

(Szabó: valós beszéd)

SZABÓ: Szerintem az a fő hiba egyik oka, hogy akiknek dönteni kell; azok nem ismerik eléggé, vagy egyáltalán vagy csak rosszul tájékoztatva ezt a találmányt. Sőt van olyan közülük nem egy, aki kijelentette nekem, hogy ő a szakközegeire kénytelen támaszkodni, ő ehhez nem ért műszakilag, és amire őt a szakközegei felhívják és javasolnak neki, ő azt fogja mindig aláírni és azt csinálja. Ezt nekem meg kell érteni, nem tehet mást. Ezt miniszterhelyettesek mondták nekem…   (Rázsó: intézm-i beszéd)

RÁZSÓ: Erről van szó kérem. Én mondjuk anyagilag nem vagyok érdekelt a dologban, én tisztára csak a szakmai objektivitás szempontjából foglalkoztam vele, mert azt mondtam, hogy ez egy olyan dolog, amit nem szabad egyszerűen agyonverni hagyni. Engem elég sokat támadtak ezért, de hát kérem, az állás kötelez. Ez nem csak parádé, hogy ennek a tanszéknek vagyok a vezetője Ha szakdologban véleményt kérnek, véleményt köteles vagyok nyilvánítani, és ezért ki is kell állnom. A szocialista mérnök erkölcse és a szocialista egyetemi tanár erkölcse ezt így kívánja. És azt hiszem, ilyen vonatkozásban ellenem nem volt kifogás a Találmányi Hivatal részéről. Én mindig kertelés nélkül megmondtam, hogy mi a véleményem. Kevesen teszik, mert nem mindig… Na, nem folytatom.

R.: Nem mindig kifizetődő.

RÁZSÓ: Nem mindig kifizetődő… Hát ezt majd tessék kivágni...

R.: Lehet, hogy a huzavonában valamilyen személyes konfliktus is szerepet játszott?…  

(Többen: szembesítő, leleplező) A gépi. csiszolás valóban nem felelne meg? Megkerestünk valakit a felhasználók közül a gyár egy másik osztályán, aki egészen mást mondott.

NAGY ERNÓ (a Ganz-MÁVAG mérnöke): Hogy egy tusirlap hántolt-e vagy csiszolt, ez lényegtelen, lényeg az, hogy azt a bizonyos tűrési számot ne haladja túl, mert ha túlhaladja, akkor használhatatlan az ipar részére.

R.: Ott azt mondták, hogy azért nem vették át, mert túl sima.

NAGY ERNŐ: Hát kérem, ez egy gyerekség. Hát az a lényeg, egy tusirlapnak az a követelménye, hogy egyenes legyen, illetve sima legyen. Ha nem sima és nem egyenes, akkor nem lehet tusirozásra használni.

R. : Az öntődében azt mondták, hogy... PÁL: Olyan sima, hogy nem tudják márványozni sem...

NAGY: Ez egy gyerekség.

R.: Az, hogy a Ganz-MÁVAG nem vesz át géppel köszörült felületeket ez nem stimmel.

NAGY: Ez nem stimmel, mi átveszünk minden tusirlapot, ami jól van megmunkálva, illetve továbbiakban jól tudjuk használni.

TIZEKER (ismétlés:) A kifogás az volt, hogy mi a tusirlapokat kézi hántolással rendeltük, tehát így lett megrendelve, így is igazolták vissza, ők pedig gépi csiszolással küldték be.

R. (ism.): És ez nem felelt volna meg?

TIZEKER (ism.): Nekünk így nem felelt meg.

NAGY (ism:): Ez nem stimmel, mi átveszünk minden tusirlapot, ami jól van megmunkálva, illetve továbbiakban jól tudjuk használni.

SOROKSÁRI MUNKÁS: Egyszerűen megmutatták, hogy köszörült, ezt ők nem tudják használni, nem veszik át…

(R + Papp) R.: Előzetes piackutatás nélkül, saccolásra dobnak be egy gépet?

PAPP PAL: Eléggé saccolásra.

R. : Nem irányított ez a…

PAPP: Tulajdonképpen irányított, azonban nem elég konkrétan.

R.: Azt mondta nekünk valaki a KGM-ből, hogy nincs igény rá, hát nem gyártják. De ha az igényt senki nem méri fel, honnan tudják, hogy nincs igény? PAPP: Hát nem... A Kogellátónak kellene fölmérni tulajdonképpen, mert ő a belföldi gépkereskedelmi vállalat, de egyúttal ahhoz, hogy kereskedni tudjon, valami propagandát is ki kell fejtenie hozzá. R.: Egy gép, egy szerencsétlen gép...

PAPP: Nemcsak a mosópornak kell mondjuk reklám, hanem egy gépnek is végeredményben. Nekünk állandó problémánk ez a tervezés során.

R.: Értem. Szóval ez más gépeknél is előfordul?

PAPP: Ez sajnos, előfordul.

R.: Hogy ismeretlenek az igények, a mennyiségek.

PAPP: A mennyiségek.

R.: Pedig, pedig ez volna az előnye annak, hogy egy kézben van minden, hogy könnyebben fel tudnák mérni...

PAPP: Föl tudnák mérni az igényeket.

R.: A kapitalista piacon ott anarchia van. .`Lehet, hogy nálunk is?

PAPP : Lehet…

(R+ Bozsik) BOZSIK VALÉRIA (újságíró): Van egy mérnök, akinek elfogadták ugyan a találmányát...

R.: Miféle találmányról van szó?

BOZSIK: Kondenzátortekercselő automatáról. Ezt a munkát eddig kézzel végezték és részben egyszerű berendezésekkel gépesítve, de a találmány szerint ez teljesen automatizálható lesz.

R.: Tehát elfogadták a találmányt?

BOZSIK: Igen, elfogadták, meg is bízták a feltalálót a találmánya megtervezésével. 6 a gépet megtervezte, a terveket elfogadták a gyártásra, de nem fizették ki a tervezésért járó munkabért.

R. : Miért?

BOZSIK: Csak akkor hajlandók kifizetni, hogyha a gép már két hétig folyamatosan hibátlanul működik.

R.: És ez kifogásolható?

BOZSIK: Nemcsak kifogásolható, hanem törvénytelen is, mert munkabért a legújabb rendelet szerint nem lehet visszatartani semmilyen címen.

R.: És ez a kikötés szerepelt a szerződésben7

BOZSIK: Sajnos igen.

R.: És most komolyan veszik ezt a szerződést?

BOZSIK: Mindenki nagyon jól tudja, hogy ez igazságtalan, a pénzt ki kellene fizetni, de senki sem írja alá a papírt a kifizetésre, mert senki sem meri vállalni a rizikót.

R.: Nincsenek esetleg műszaki érvek?

BOZSIK: Hettesheimer főmérnököt megkérdeztem, akinek a legfőbb műszaki érve az volt, hogy "csak".

R.: Melyik gyár ez? BOZSIK: A Remix.

R.: Hogy hívják az igazgatót?

BOZSIK: Az akkori igazgatót már leváltották.

R.: A főmérnök még ott van?

BOZSIK: Nem, őt is leváltották.

R.: És az új igazgató?

BOZSIK: Ő sem fizet.

R.: A feltalálót hogy hívják?

BOZSIK: Strovszki István gépészmérnök.

R.: Hogy lehetne őt megtalálni?

BOZSIK: Most szerencséjük van, mert ma este éppen a Televízió Zenélő Órák műsorán szerepel a rejtvényfejtésben.

(Zene.)

Valóság 1965/1. szám

 

 

 

 

Kovács András "Falak"

(52-56. old)

2. VENDÉG: Várj, hátha bemutatják a Velencei-tó körüli dzsungelt is, az az igazi!

1. VENDÉG: Legalább a hangot lecsavarom.

2. VENDÉG : Elvonulnak az emberek a maguk kis külön magányába, beleölnek egy csomó pénzt, s aztán lélegezni sem tudnak úgy, hogy a szomszéd ne hallja.

Valóban, a néma készülék ernyőjén feltűnnek az agárdi, gárdonyi apró kis bódék, házikók. Valaki hangosítani akarja, de egy másik nem engedi.

2. VENDÉG szólal meg, a házigazdához fordulva, aki az itallal foglalatoskodik: Géza, te építész vagy, áruld el, miért nem lehet társasházakhoz hasonlóan nyaraló öröklakásokat építeni, amelyek nem ilyen nyomorúságosak? Vagy ez drágább volna?

BERECZKI : Miért volna drágább? Az építészeken igazán nem múlik. Csak meg kell rendelni.

3. VENDÉG : A kispolgárok nem szeretik az ilyen kollektívdolgokat. Külön akarnak pihenni, nyugodtan, csendben.

4. VENDÉG: Mint Gárdonyban, mi?

A közbeszóló a televízió irányába mutat, mintha ott még mindig a Velencei-tó környékét mutatnák, de a képernyőn már valami vidám műsor megy, elég olcsó idétlenkedés, valami operett, a színészek éppen szerelmet vallanak. Ez groteszk hatást ad.

2. VENDÉG : Csak kispolgár van ebben az országban?

6. VENDÉG: Miért? Gondolod, hogy pedagógusok vásárolják fel a part menti telkeket?

Nagy nevetés.

2. VENDÉG : Én például szívesen betársulnék egy közös

épületbe.

5. VENDÉG: Te a kisebbséghez tartozol.

AMBRUSNÉ: ÉS a kisebbségnek nincsenek jogai?

6. VENDÉG : Egyáltalán, miért tekintünk mindenkit egyformának? Most más előjellel, mint tizenöt éve, de ugyanazzal az egyoldalúsággal. Akkor azt hittük, pár év alatt mindenki kommunistává válott, most meg elfelejtjük, hogy azért van sok kommunista is Magyarországon.

5. VENDÉG: Kevesebb, mint ahányról az újságokban

beszélünk!

6. VENDÉG: De annál több van, mint ahányra gondolunk.

A vita hangjából azt hinnénk, nagyok a véleménykülönbségek, a replikák egymásba olvadnak gyakran, egy-egy beleszólás meg is töri a hosszabb fejtegetéseket. A hangzavarból egy másik csoport szövegét halljuk most.

NŐI VENDÉG: Ugyan, Tamás, ez látszatreform! 3. VENDÉG: Ez azért nem olyan egyszerű. Ha az irányzékot egy picit is változtatod, az hosszú távon már kilométerekkel közelítheti meg a célt.

4. VENDÉG : Igen, vagy még jobban mellélövünk, és magát a társadalmi tulajdont semmisítjük meg.

NŐI VENDÉG: M1 az, hogy társadalmi tulajdon?

4. VENDÉG : Ugyan, ne légy már ilyen fölényes. Hát nem értem, hát értsd meg, hogy nem értem!

NŐI VENDÉG: Ne vitatkozzunk, ne vitatkozzunk erről. Tudod mit? A régi kiváltságok fedőneve.

3. VENDÉG : Nem, ezt nem lehet így elintézni... A probléma az, hogy tényleg hogyan lehet társadalmibbá tenni a tulajdont. Ez az egész mechanizmusban...

4. VENDÉG : Ez az, ami nincsen tisztázva...

HÁZIASSZONY: Kérsz még valamit?

3. VENDÉG : Szóval... szóval, énszerintem az van, hogyha nem a király nevezi ki a górékat... Érted? Hanem valaki más nevezi ki, attól még nem válik társadalmibbá a tulajdon!

VENDÉGNŐ : Igen, és akkor ki vállalja a felelősséget?

3. VENDÉG : Hát az, aki gazdaságilag vállalkozik. Maga miért nem megy el kötéltáncosnak? Mert fél, hogy leesik. Nem?

VENDÉGNŐ : Na jó, de hát... Ész is kell...

3.VENDÉG : Ész is kell, de kell egy olyan pénzügyi mechanizmus, amelyben tényleg megvan a rizikója annak a tagnak, aki vállalkozik, tehát nem azért megyek el górénak, mert most van összeköttetésem vagy nincs, hanem azért, mert mérlegelek, hogy én tudok-e kihozni valami hasznot a társadalomnak vagy nem tudok. Ha nem tudok... ma jelenleg csak előnnyel jár az, ha valaki góré. Semmilyen felelőssége, semmilyen rizikója nincsen, nem kell arra gondolnia, mi lesz, ha kidob kétmilliárdot az ablakon, hát akkor viselje a társadalom, na, ez a társadalmi tulajdon... Ha ki tudunk alakítani egy olyan mechanizmust...

Új témára figyelünk.

4. VENDÉG: Igenis, szükség van a vezetők bizonyos védettségére!

2. VENDÉG: Mit akarsz? A nyilvánosság előtt így is szinte érinthetetlenek vagyunk. És az a védettség szolgáltat ki a legjobban a rágalmaknak. Nincs mi ellen védekezni. Csak nyilvános bírálat ellen lehetne. De pletykák ellen?

4. VENDÉG : Ugyan! Oda vagyunk dobva, ez az igazság! Bárki belénk törülheti a csizmáját! A vezetőket mindig népszerű dolog volt szidni, de most már ajánlatos is. Aki nem szidja, az gyanús, hogy eladta magát nekünk!

2. VENDÉG: Ez éppen azért van, mert nincs nyilvánosság, amely lemérné a szavak értékét. Állítom, ez a védettség azoknak árt a legtöbbet, akiknek nincs szüksége védelemre. Csak az alkalmatlanokat segíti, akiket pedig te sem akarsz támogatni!

Ez a téma is hangzavarba fullad, újabbra figyelünk, egy másik csoportban.

4. VENDÉG : Hallottátok, Kelemen is disszidált. Az orvos.

5. VENDÉG: MI az, hogy disszidált? A világ minden országából vándorolnak ki, ez teljesen normális. Csak mi csinálunk a szerencsétlen kivándorlókból politikai menekülteket.

AMBRUSNÉ: Azok mennek el, akik legjobban keresnek.

6. VENDÉG : Sokat keresett, de kint még többet kap. Ezzel nem tudunk konkurrálni. Ha nem engedjük az embereket részt venni a dolgok intézésében, ha nem osztjuk meg velük a felelősséget, idegennek érzik magukat, minden nemzetiszínű frázis ellenére, és oda mennek, ahol ugyan szintén idegenek, de legalább többet keresnek.
Nem halljuk tovább a szöveget, csak Ambrus hangját, akit az evés feltűnés nélkül ment fel attól, hogy részt kelljen vennie a vitában, amely továbbfolyik Ambrus szövege alatt is…

 

(56. old.)

AMBRUS hangja: Ők ugyanolyan felelős helyen dolgoznak, mint Ferenczi, mint Benkő vagy az én főnökségem többi tagja, és lám, milyen okosak, talpraesettek! AZ asszonyaik sem ülnek félre megbeszélni a háztartás gondjait. Jó velük együtt lenni. De vajon ilyenek-e a munkahelyükön is, amikor dönteniük kell! Vajon nem ilyen-e Ferenczi is, amikor társaságban van? Hová tűnik el ez a sok gondolat? Miért vagyunk butábbak, gyávábbak, ha a közéletben szerepelünk, annál, mintha egymás közt vagyunk? Ő igazgató, ő főszerkesztő, ő főosztályvezető egyik minisztériumunkban. Egyikük sem elnyomott, félreértett zseni, mint én, és mégis! Mindegyikben több van, mint amit eddig adott. Igaz, éppen nekem van a legkevesebb jogom ahhoz, hogy megítéljem, és éppen most, a kirúgásom előestéjén. Na végre, egy másik bukott ember. Ő miniszter volt harmincéves korában, úgy látszott, egy életre megbukott, s lám, most nagy tekintély a szakmájában. Nincs körülöttem bukott ember, szégyenszemre, csak én. Vagy a bukottakat nem hívják? Lehet, hogy legközelebb majd nekem is elfelejtenek szólni? Ostobaság! Inkább azokat nem hívják, akik érdemtelenül kerültek fel. Ez ilyen társaság. És mégis, miért szerepel jóformán mindegyikük a formáján alul?

A házigazda közben húszéves slágereket tesz fel, s azt teli torokkal éneklik valamennyien. Ez a pihenés, aztán folyik tovább a vita és Ambrus szemlélődése.

 

(60-61. old.)

BUDAPESTEN - BERECZKIÉKNÉL Már hazafelé készülnek, felálltak, de a vitát nem tudják abbahagyni. Mindenki józan amúgy, de elfogja őket a gondolatok rajzásának mámora. Egyikük egy Valóság-számot lobogtat a kezében, abból olvasott fel valamit. Ambrus szól közbe.

AMBRUS: Nem létezik, ezt nem nyomtathatták ki, biztos most ásták elő valami archívumból.

2. VENDÉG: Hidd el, hogy megjelent! Géza, megvan neked a Lenin összes?

BERECZKI: Ha végig akarod olvasni, egy hétre biztosítok szállást, aztán rokonok jönnek.

2. VENDÉG: Semmi pánik, ezt valamikor közvetlenül a forradalom előtt írhatta, csak pár oldalt kell átnéznem. EI is kezdi lapozni az egyik kötetet, de közben részt vesz a vitában. Számomra egyformán nevetséges, aki nálunk korlátlan szabadsággal hivalkodik és aki korlátlan szabadságot követel. Állandóan a demokrácia szubjektív akadályairól szónokolunk, pedig a legjobb szándékkal sem biztosíthatunk több szabadságot, mint amennyit az objektív feltételek lehetővé tesznek.

5. VENDÉG : Ezzel igazolni lehet minden zsarnokságot: Ez sztálinizmus!

2. VENDÉG : Köszönöm a jelzőt. Esetleg még jól jöhet. 4. VENDÉG : Ha arra gondolsz, hogy azzal is teret lehet adni a törvénytelenségnek, ha több jogot hirdetünk meg, mint amennyit biztosítani tudunk, akkor egyetértek.

5. VENDÉG : Csak nem korlátozással akarjátok kezdeni a demokrácia kiszélesítését?! Ne haragudjatok, ezt már nem tudom követni!

AMBRUSNÉ: Értsd már meg, azt akarja mondani, hogy beszéljünk kevesebb szabadságról, de azt aztán biztosítsuk.

2. VENDÉG : Na, végre megtaláltam. Laci, mit gondolsz, mikor nyomtatták ki ezt a szöveget : "Kénytelen vagyok a központi bizottsági tagság alól felmentésemet kérni, amit ezennel meg is teszek, fenntartva magamnak a jogot az agitációra a párt alsó szervezeteiben és a pártkongresszuson." 1952-ben. Tessék. Szikra kiadás. Bárki olvashatta, sőt kötelező olvasmány volt.

AMHRUS : Fantasztikus!

5. VENDÉG : A helyedben nem idézném Lenint, ellened beszél. Az ő idejében sokkal kevesebbet tudott adni a forradalom a népnek, a te objektív feltételeid rosszabbak voltak, mégis több volt a demokrácia...

2. VENDÉG : De úgy volt több, hogy csak a pártban volt teljes demokrácia...

 

(58. old.)

PÁRIZSI BISZTRÓBAN

 

Még mindig várják Lendvai feleségét, s közben sokat ittak. Már alig vannak a bisztróban.

LENDVAI: Nézd, én rég feladtam. 56 után még azt hittem, hamarosan hazatérek, még tartott bennem a romantika. De aztán rájöttem, nem érdemes. Az embereket nem érdekli a mi igazságunk, ha valamivel több kenyér és kevesebb erőszak jut nekik, átorientálódnak. Erre rájön az ember. És annyi minden van az életben, amit nem éltem át, hogy minek töltsem tovább az időmet reménytelen erőfeszítésekkel, hogy megforgassuk a világot, ahogy régen énekeltük. Engem a feleségem hozott ki, ő nagyon belekeveredett a dolgokba, és félt. Itt is nyüzsgött egy darabig, azt hiszem, hogy feltűnési mániája van, hálás póz volt ez a szabadságharcosi, de én meguntam, és most nem is élünk együtt. Az ittenieket sem érdekli már túlzottan, annyi minden történik a világban, hogy képtelenek észben tartani, hol is van Budapest. Minden csoda három napig tart... Azóta francia állampolgár lettem, de hiába ugrálnék, kinéznének. Nem látszik rajtam az idegen, de ezek megérzik. De ez sem bánt. Marie, a feleségem gyökereztetett meg itt. A szülei jómódúak, biztonságban élt mindig. Nincsenek gátlásai, mint nekünk, nem fél attól, hogy szegény lesz, nem tudja, mi az, ő sosem volt éhes. Emlékszel, miket ettünk mi? Melasz! Buci! Ahányszor elmegyek a Rue de Buci előtt, mindig ez jut eszembe. Te, gyere, menjünk oda, biztos ott van a barátaival, itt hiába várjuk.

 

(71-72. old.)

BENKŐ: A herceg biztos a vagyonára és a hatalmára

gondolt, amit meg akart őrizni, és a látszatra, amit hajlandó volt feláldozni. A felszínre, amit te meg szoktál kaparni.

LENDVAI : Ez mind szép, de addig a te Ambrusod elvérzik, és te is vele együtt, ha nem tartod magad a látszathoz. Mit gondolsz, miért tudtál ilyen hosszú időn keresztül a felszínen maradni? És miért telefonált a feleséged?

BENKŐ: Na végre, kibújt a szög a zsákból. Te is megalkuvónak tartasz.

LENDVAI : Nem, csak áldozatnak, akinek nincsenek választási lehetőségei. Aki olyan kényszerhelyzetben van, hogy nem tehet mást, mint amit tesz. Ez különben korunk betegsége, nálunk éppen úgy, mint Amerikában. Csak itt mindenféle különcködéssel elhitetjük magunkkal, hogy van más lehetőségünk is. De nincs! BENKŐ: Újra ez a mindent megbocsátó kozmikus megértés. Jó, nézzünk szembe Marie kérdésével: hogy maradhat meg a helyén valaki tizenöt év ilyen változásaiban úgy, hogy azért szembe tudjon nézni magával? Ki vagyok én? Mit gondolsz, én nem tettem fel magamnak számtalanszor a kérdést? Kaméleon, aki mindig megtalálja a megfelelő színt? Karrierista, megalkuvó, törleszkedő, szolgalelkű kegyenc? És nemcsak rólam van szó, mindazokról is, akik velem együtt még úgy, hogy alig száradt meg a diplománkon a tinta, már felelős vezetők lettünk. Nem vitás, érdemek nélkül, előlegben kaptuk a rangot, de ki kaphatta volna más abban a légüres térben, amelyet találtunk. Valóban janicsárok lettünk volna, ahogy a jobboldaliak neveztek bennünket? Vagy a kontraszelekció dobott volna fel bennünket is? Igaz, voltak, akik eltűntek, volt, aki megrokkant, aki talpnyaló lett vagy cinikusan félreállt...

LENDVAI közbevág: És valamennyien görcsösen bizonygatjuk a bűntelenségünket, mint te is akarod. Ez bénítja minden mozdulatunkat, azért elveszett nemzedék a mienk!

BENKŐ: Aki nem tud szabadulni attól, hogy állandóan

bizonyítson, az valóban elveszett. De nem ez az egyetlen lehetőség! Tévedtünk, igaz. Támogattunk sok olyasmit, amiről kiderült, hogy nem lett volna szabad még eltűrni sem. De ha mindezt helyrehozhatatlan bűnnek tartjuk, hasonló bűnök alapjait vetjük meg. Ha utólag a tévedhetetlenséget kérjük számon magunktól, a csalhatatlanságot, akkor a tévedés jogáról is lemondunk, és éppen ez volt az, ami a bűnökhöz vezetett.

LENDVAI kajánul: Uram, ön eretnek!

BENKŐ: Csak a vallásoknak vannak eretnekjei.

LENDVAI : Azért mondom.

BENKŐ: Én nem azt sajnálom, hogy csalódtam a szentekben, hanem azt, hogy egyáltalában elfogadtam a szentek létezésének a lehetőségét. Nem vezethet máshova egy rendszer, ha a vezetők vagy vezető testületek csalhatatlanságára épül, az abszolút tekintélyre. Számomra azért nem okoz megrendülést Sztálin leleplezése. Normális emberi jelenségnek tartom, ha valaki korlátlan hatalom birtokában így viselkedik. Az a rendkívüli, ha nem ezt teszi. Az ellenőrizhetetlen hatalom élőbb vagy utóbb torzulásokhoz vezet.

LENDVAI : Nem hiszem, hogy otthon nagyon népszerű

volna ez a gondolatmeneted.

BENKŐ: Ne hidd, a kínaiak sokak szemét kinyitották…

 

(98-100. old.)

AMBRUS: Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

BEN K Ő : Köszönöm a jelzőt!

AMBRUS : Ne sértődj meg, rád maximum a korpa vonatkozik.

BENKŐ feláll, de még uralkodik magán, hidegen: Most már csak azt szeretném tudni, hajlandó vagy legalább arra, hogy ne keresztezd a lépéseimet?

Benkő már indul is be a szobába.

AMBRUS: Ne haragudj, nem akartalak megbántani.

Egyébként, ami az emberi formákat illeti, amit kellett, megtettem, olvasd.

A szobában vannak már, Ambrus odamegy az íróasztalhoz, felvesz egy papírt.

... Láthatod, nem fogadhatja el a két sor bocsánatkérést, csak ha elfogadja a két oldal bírálatot is. Hát ezért nem lehet kompromisszumot kötni.

BENKŐ: Az adatok pontosak?

AMBRUS: Én csak Ferenczit idézem. Tudod, ha meggondolom, nem is az a legnagyobb baj, hogy kirúgat, hanem, hogy ezt megteheti.

BENKŐ: És ezt fogadjuk el mint természeti csapást?

AMBRUS: Az volt a baj, hogy fejjel mentem egy olyan falnak, amelynek csákánnyal kellett volna nekimenni. De hagyjuk? A végeredmény ismert!

BENKŐ: A végeredménybe az is beleszámít, amit ez

alatt a pár év alatt csináltál, amivé a szakmában lettél. AMBRUS: És ez kit érdekel? Mit érek most vele? BENKŐ: Ha te sem számítod bele a végeredménybe a saját értékedet, ugyanazt a számítási hibát véted, mint Ferenczi!

AMBRUS: Ugyan, hagyd! Ki vagyok neki szolgáltatva,

ez az igazság. És te is!

BENKŐ: Vannak, akikre számíthatunk! AMBRUS: Ne hidd! Erről mesélhetnék.

BENKŐ: Sokan hallgatnak rám.

AMBRUS: Nem vagyok benne biztos, hogy jól ítéled

meg a saját helyzetedet. Nézd, én közelebbről látlak. Tudom, milyen harcok előzték meg a te kompromisszumaidat. De mások csak a végeredményt látják, a maguk szempontjából, persze, azokat a pontokat, ahol te engedtél, egy ideális állapothoz képest. Nem vagyok benne biztos, hogy melléd állnának adott esetben. Nem tudom, ki van jobban egyedül ebben a pillanatban, te vagy én?

BENKŐ : Akkor is meg kell kísérelnünk a tisztázást. Lehet, hogy igazad van. Nem ismertük fel azt a határt, aminél tovább már nem szabad engedni, vagy nem ismertem fel, ha így jobban tetszik.

AMBRUS: Vállalom a többes számot!

BENKŐ: Én ezt elviszem magammal.

AMBRUS : Tégy vele, amit akarsz, én levonulok a pályáról, kiütöttek.

BENKŐ: De tanúskodni legalább hajlandó vagy? AMBRUS: A saját ügyemben?

BENKŐ: Ebben az ügyben.

AMBRUS: ÉS ki mondja el a vádbeszédet?

BENKŐ: Ha kell, akkor én.

Ötlettől a filmig, Magvető 1968.