Jean Baudrillard: A szimulákrum elsőbbsége
Douglas Davis: Édes anarchia
Nam June Paik: Nem-időbeli információ

Bódy Gábor: Infermental

Egy kinematogradikus időszaki kiadvány terve

A MAFILM K^* szekciója a szellemi és a techológiai avantgard közti találkozásokat szervezi. Az utolsó  15 év experimentális filmje egy olyan határig jutott a megismerésben, amelyen túl individuális heroizmusba fullad, vagy megszűnik létezni. Az általános csapadéka a felismeréseknek, hogy a kinematográfia egy kultusz, amit állandóan újra kell éleszteni, és egy nyelv terjedelmének tágulása érdekében a kísérleteknek ki kell törniük a helyi és fesztivál-szubkultúrákból. Szükséges egy nemzetközi periodikum, amely a folyamatos publikálás lehetőségét kínálja. Egy ilyen periodikum összefoghatná az eddigi kísérleteket, és teret adhat az útjának: hasonlóan egy nem lokalizált “bauhaus” tevékenységéhez. Az alábbi területek lesznek kutatva:

1.      MÉDIUM-KUTATÁS

-         super 8, elektronikus film, film- és videókombinációk

-         speciális optikai effektusok

-         film- komputerizáció

-         nem hagyományos fényforrások

-         holográfia

-         3D kép

-         hangrész: synthesizer, a hang optikai manipulációja

2.      ARTIKULÁCIÓ-KUTATÁS

-         lineáris tagolás (montázs-példák és antimontázs-elméletek, szekvencia-analízisek, stb.)

-         tagolás a képen belül (többszörös expozíciók, fényvágás, osztott képmező, stb.)

-         új szegmentáló megoldások (a diagfragmától és a maszkolástól az új optikai megoldásokig, mint egy lehetséges képírás interpunkciós jelei)

-         a mozgókép logikája (szemiotikai tanulmányok)

3.      ÚJ FUNKCIÓK

(egy nyelv lehetséges funkciói – egy funkció lehetséges magyarázata)

A film szokásostól eltérő funkcióinak megragadása, leírása

-         házimozi (aktuális modell és analízis)

-         önazonosítás (mozgó személyigazolványképek, filmnaplók)

-         vizuális retorika

-         tudományos érvelés

-         vallásos-kultikus funkciók

-         mi a dokumentum?

-         új funkciók feltalálása

-         vizuális jóslás

4.      Kultikus aktusok (aktuális kultuszok)

5.      LEXIKON

-         Ha olyan filmfelvételt készítessz, vagy találsz, amilyet “még senki sem látott” – küldd el.

HANG:

az emberi hang-használat minden területén (1-5) mint beszéd, kommentár, stb. A filmkészítés úgyszólván egyedi lehetőségeket kínál arra, hogy egy nyelvet egy másik segítségével mintegy terápiás analízisnek vessük alá, leírjuk és interpretáljuk.

I.A K^* szekció 1981 során az alábbi területeken készít elő kutatásokat:

A.)   Technikai síkon:

1.      az emberi burkolat és karosszéria

2.      elektromos és pirotechnikai világítás-kombinációk

3.      új műtermi technológiák

(enviroments mozgás a térben)

4.      kompjúter és synthesizel a hangtechnikában

5.      a super 8 és a videótechnikák

B.)   Módszertani síkon:

1.      aktuális kultuszok

2.      valószínűségszámítás és komputerizáció

3.      makro- és mikrokozmosz összefüggései

4.      kreatív antropológia, új ikonografikus típusok

5.      az affirmatív és denotatív sík megkülönböztetése a vizuális jelentés-rendszerben

1980.

BÓDY, Gábor: Infermental/Egy kinematografikus időszaki kiadvány terve. In: Médiatörténeti szöveggyűjtemény.
Bp., 1994. Barabás Ilona Kkt. 71. p.
vissza az oldal eleljére

Jean Baudrillard: A szimulákrum elsőbbsége

A szimuláció legszebb allegóriájának Borges meséjét tarthattuk, amelyben a Birodalom kartográfusai oly részletes térképet rajzolnak, hogy az végül pontosan lefedi az egész területet, ám a Birodalom hanyatlása egyre jobban elrongyolja s tönkreteszi e térképet, és csak néhány foszlányát mentik meg a sivatagban. Íme, e rombadőlt absztrakció metafizikai szépsége, amely a Birodalom nagysága feletti gőgről tanúskodik, és szétmállik, mint egy dög,…

…Az absztrakció ma már nem hasonlatos térképhez, képmáshoz, tükörhöz vagy fogalomhoz. A szimuláció ma már nem területre, referenciális létezőre, szubsztanciára irányul, hanem egy eredet és realitás nélküli reálisnak a modelleken keresztül történő generációja. Hiperreális. A térkép előbbre való a területnél – ez a szimulákrum elsőbbsége – ő hozza létre a területet, s ha újraírnánk a mesét, ma a terület foszlányai porladnának szét lassan a térkép felszínén. Nem a térkép a valóságos, hanem az, aminek nyomai itt-ott láthatók még abban a sivatagban, ami már nem a Birodalomhoz tartozik, hanem hozzánk. Maga a valóság sivataga.

…Búcsút int az egész metafizika. Nincs többé tükör a lét és megjelenési formái között, a valódi és fogalma között. Nincs többé képzeletbeli egybeesés: a szimuláció dimenziója a genetikus miniatűrizáció.

…Nincs már szó sem utánzásról, sem kettőzésről, sem paródiáról. A reálisnak a reális jeleivel való felváltásáról van szó, azaz az elnyomásáról minden reális folyamatnak önnön műveleti képmása által, olyan kartoték-berendezés által, ami feltételes, programszerű, tévedhetetlen, ami a valóság valamennyi jelét elénk tálalja, s rövidre zár minden bonyodalmat.

…A hiperreális, immár a képzeletbelitől és a valóságos és képzeletbeli közti megkülönböztetéstől védetten, csupán a modellek globális körforgásának s a különbségek szimulált generálásának ad helyet.

…Eltitkolni annyi, mint úgy tenni, mintha nem lenne az, amink van. Szimulálni annyi, mint úgy tenni, mintha lenne az, amink nincs. Az első jelenlétre utal, a második hiányra. De a dolog bonyolultabb, hiszen a szimulálás nem színlelés: “Aki betegséget színlel, egyszerűen ágyba fekhet és elhiteteti, hogy beteg. Aki betegséget szimulál, az néhány tünetet is képes produkálni.” (Littré.)

…A szimulálás igazi terepein, az orvostudományon és a hadseregen túl a dolog a vallásból, az istenség szimulákrumából ered: “Megtiltottam, hogy bálvány legyen a templomokban, mert az istenség, aki a természetet átlelkesíti, nem ábrázolható.” De igen. Azonban mi lesz vele, ha képekben terjed, ha bálványokban sokszorozódik?

…A tét tehát mindig a képek gyilkos: hatalma; ami a valódit, a modellt fenyegeti, mint a bizánci ikonok az isteni identitást. E gyilkos hatalommal az ábrázolás hatalma áll szemben mint dialektikus erő, a Valóság látható és felfogható közvetítője. A Nyugat, egész hitével és jóhiszeműségével arra tett, hogy egy jel mélységében visszaadhatja a jelentést, hogy egy jel átváltható a jelentésre, és hogy valami ennek biztosítékául szolgál. – Isten, természetesen. De ha maga Isten szimulálható, azaz jelekre redukálható, akkor ki szavatol? Az egész rendszer súlytalanná, gigantikus szimulákrummá válik. Nem irreálissá; hanem szimulákrummá, azaz nem váltható át többé a valóságra, hanem csak önmagára, egy megszakítatlan körforgásban, amelynek sem a referenciája, sem a kerülete nem létezik sehol.

Ez az ábrázolással szembehelyezkedő szimuláció. Az előbbi a jel és a valóságos dolog közötti ekvivalencia elvéből indul ki (alapvető axióma még akkor is, ha utópikus), ellenben a szimuláció a megfelelés elvének utópiájából, a jel mint érték radikális tagadásából, a jelből mint minden referencia visszafejlesztéséből és halálra ítéléséből. Míg az ábrázolás megpróbálja feloldani a szimulációt, melyet hamis ábrázolásnak értelmez, addig a szimuláció magába zárja mint szimulákrumot az ábrázolás egész építményét.

Így következnek egymásra a kép egyes fázisai:

- egy mély realitás visszatükröződése

- elleplezi és eltorzítja a mély realitást

- elleplezi a mély realitás hiányát

- nincs viszonyban semmiféle realitással: önmaga tiszta szimulákruma.

Az első esetben a kép jó megjelenítés: az ábrázolás a szentség szintjén helyezkedik el. A másodikban gonosz megjelenítés: a rontás szintjén. A harmadikban játssza a megjelenítést: a varázslat szintjén. A negyedik nem a megjelenítés; hanem a szimuláció szintje.

A valamit leplező jelektől a hiányt leplező jelekhez vezető átmenet jelzi a döntő fordulatot. Az előbbiek az igazság és a titok (aminek még része az ideológia) teológiájára utalnak. Az utóbbiak a szimulákrum és szimuláció korának eljövetelét jelzik, ahol nincs többé Isten, aki felismeri az övéit; sem Utolsó Ítélet, ami elválasztja a hamisat az igaztól; a valódit mesterséges feltámasztásától, hiszen már minden halott s egyben előre feltámasztott.

BAUDRILLARD, Jean: A szimulákulum elsőbbsége. b. d. 11.
vissza az oldal eleljére

Douglas Davis: Édes anarchia

Posztmodern kiáltvány

…A Documenta VI megnyitó estélyén Joseph Beuys-szal és Nam June Paikkal élőben adtunk elő egy előadást, amelyet a világ különböző részeire sugároztak. Két nappal a közvetítés előtt tudtuk meg, hogy Moszkva váratlanul aláírta a megegyezést az adás vételéről. –Azonnal elhatároztam, hogy egy orosz szót is beleépítek az előadásomba. Korábban ugyanis már úgy terveztem, hogy németül, angolul és spanyolul fogok kiszólni a nézőnek, hogy csatlakozzon hozzám a köztünk lévő határ, a televízió képernyője áttörésével.

…Az anarchista esztétika egyik legnagyobb előnye (ellentétben az anarchista politikával) az, hogy minden lehetőséget nyitva hagy. Ebben az értelemben sokkal elővigyázatosabb, mint amilyennek tűnik: nem az igazság egyféle megközelítésére tesszük föl az összes tétet.

…Mi a hiba a modernnel? Mindannyiunkat abban a hitben neveltek, hogy korunk rendkívül sikeres kor, páratlan az ember fejlődésében. Az építészetben mindenek felett teljesen új struktúrát hívtunk ebben a században életre, amely mentes a múltra való hivatkozásoktól, és amely elfelejti, hogy ami új, az csak egy pillanatig az, és aztán történelemmé válik. Az idő perspektívájában nézve a modern nem tart örökké.

…Elegünk volt az utópiákból. Egy másik, ideális állapotra vonatkozó metafora használatára bátorítanék mindenkit, mivel szükségünk van az eszményekre mint a mérés eszközeire. Az “aranykor” múltbeli mítosz volt.

…Az új médiumoknak azt a képességét, hogy egyre több embert bevonnak a döntéshozatalba, ki lehetne terjeszteni. Az egyes ember agyának mind rejtélyességét, mint méltóságteljességét meg lehetne őrizni. Ez csupán a képek megfordítását, sok stílus és rendszer egymás melletti létezésének és egymással való vitatkozásának lehetőségét, a rend nyájas eszményének az anarchia édes eszményével való felváltását feltételezi. Addig, míg biztosan nem ismerjük az igazságot, nincs alternatíva.
1977.

DAVIS, Douglas: Édes anarchia. Posztmodern kiáltvány. In: Médiatörténeti szöveggyűjtemény. Bp., 1994. Barabás Ilona Kkt. 74-76. p.

b. 11.
vissza a lap elejére

Nam June Paik: Nem-időbeli információ

…Először is, az elektronikus memóriák esetében nincs lehetőségünk a felejtésre. Ha mindenre, vagy túl sok mindenre emlékezünk, idée fixe-eink (rögeszme) alakulnak ki, és paranoiásokká válunk. Ebben az esetben fel kell kerestünk egy analitikust (vagy egy művészt), hogy megszabaduljunk tőle. a videószalaggal az a helyzet, hogy máris túl sok felvételünk van.

…a videóval mindenki 30 perces műveket készít, mert a Sony 30 perces videókazettákat gyárt.

…A videó problémája nem a rögzítés, hanem a tárolás.

…A videó az élet nagyon durva modellje. Olyan, mintha segítségével az ember saját antropológiáját teremtené meg, hiszen a videóval megismerjük az életet. Például mielőtt videóval kezdtem dolgozni, nem is gondoltam volna, hogy a szín az emberek jellemzője.

…Meggyőződésem, hogy aki a videó-színrendszert tervezte, zseni volt, művész. A televízióban nincsenek képek, csak vonalak. Olyan, mint egy szövet. A különbség csak az, hogy a televízió folyamatosan sző, és új formák alapján állandóan újra lehet szőni a képet – én ezen az elven terveztem videószintetizátort. Emellett a televízió gyorsabban fejlődik.

…Akárcsak a természetben, itt is rendkívül rövid időintervallumok hozzák létre a színt. Társadalmi megegyezéssel állunk szemben. Amikor az ember filmet készít, a természet segítésével színezi el a festékeket az optikán keresztül. De a televízió esetében nincs közvetlen kapcsolat a valóság és a kép közt, csak egy kódrendszer. Előttünk áll tehát az idő problémája.

A videószalagot vissza lehet tekerni, de életünket nem. A videómagnón négy gomb van: “gyors előre”, “gyors hátra”, “indulj”, és “állj”.

…De térjünk vissza a nem-időbeli információhoz. Az időbeli és nem-időbeli információt a kétféle tárolási mód különbözteti meg egymástól. A “könyv” a nem-időbeli információ legősibb formája. A televízió és a vidószalag azért rossz, mert mindkettő időbeli információ-rendszer. Az ember azért nem tanulta még meg, hogyan kell az időbeli információt megfelelő módon rögzíteni és tárolni, mert a jelenség új.
1980.

PAIK, Nam June: Nem időbeli információ. In: Médiatörténeti szöveggyűjtemény. Bp., 1994. Barabás Ilona Kkt. 46-48. p.

vissza a lap elejére